Néztem a tv-t, közben szakadt rólam a víz. Nem igazán köt le ez a film. Ekkor kattant be, hogy miért is ne blogoljak a zenéről, a lélekről. Ezeknek a hatásáról. Gondolom sokan írtak nagy és okos dolgokat.
Pár hónappal egy barátnőmnél voltam és kérdezte, hogy nincs-e kedvem előadást tartani a zene lélekre hatásáról. Mondtam neki, hogy Why not?/Miért ne?
Mi közöm van a zenéhez? 6 éves korom óta zenélek. Azóta eltelt pár évtized. Nos a lélek? Megjártam a poklot, a mennyet, mint szerintem minden ember. Nem szeretnék egy unalmas blog oldalt szerkeszteni, ami arról szól, hogy nesze itt egy zene, aztán majd csak lesz valahogy. Nyílván, amilyen zene engem megnyugtat, nem biztos, hogy másra ugyan így hat. Erről van is egy sztorim. Tanítványaimnak vittem be tibeti éneklő edényt. Egyrészt közelről nem láttak, hallottak még, másrészt kíváncsi voltam, hogy kire hogyan hat, hol érzi a rezgést. Kb. 20 növendékem itt-ott érezte, egyik a gyomrában másik a fejében, nem ez a lényeg. Volt egy tanítványom, aki majd kiszaladt, annyira zavarta ez a rezgés, ez a hang. Nyílván valahogy beletrafáltam a lelkébe, akaratlanul.
Ezt az edényt vagy tálat, lehet ütni, vagy ezt a verő formájú vastag pálcát a szélén lehet körbe körbe víve megszólaltatni. Nos, kire hogyan is hat. Olyan ember nincs, amire valamilyen formán nem hat. Előre elnézést, ha valaki szintén inkább kirohanna a szobából, amint meghallja. Mindenkire másképp hat.
Nos, kíváncsi vagyok, hogy kit hogyan érintett meg.
